„Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik.” – vallotta Mahatma Gandhi. Zara, a Kecskeméti Vadaskert vemhesen elpusztított kis gerinces állata ügyében az indulatok – ahogy a mellékelt ábra is mutatja –, csak lassan csitulnak, miként több kérdés is tisztázatlannak tűnik. Természetesen Zarát már nem lehet visszahozni, nem lehet az eseményeket meg nem történtté tenni, csak pótolni lehet a tudtunkkal szapora szurikátát, egy másik élettel… Miként a képen sem Zara látható, csak egy a sok szurikáta közül… csak egy a sokból, melyet úgy hívunk: Élet…

Élet.

Oly sokszínű és változatos, mint most ez a beillesztett szöveg!

Maradjunk is ennél!

Vajon van-e bárkinek joga – erkölcsi értelemben – különbséget, avagy rangsort állítani az egyes életek értékei között?

Amikor az Élet önmagában érték? Vajon mit számított egy cseppnyi kis élet értéke azoknak a felnőtteknek, akik – mint a Kru. 41. esztendő római testőrségének a praetoriánusoknak a tagjai – minden megbánás nélkül falhoz csapták Caligula császár pöttöm kis gyermekét és vértől iszamós húsmasszáján áttrappolva, hideg nyugalommal keresték újabb áldozatukat?

És vajon számít-e az állat élete, érték-e az állat élete annak a fiúnak, aki földhöz csapta Zarát? A szurikátát földre csapó fiút a hírek szerint nem viselték meg a történtek. Megharapott ujja gyógyul. De ha tetted az ijedtség okozta, attól még sajnálhatod Zarát, fiú! Talán pont az ijedtség miatt történt, s talán nem viseltek meg a történtek, ám attól még – akár édesapádon keresztül is, de – üzenhetsz fiú… csak ennyit: „Sajnálom!”

Gandhi mondásának visszhangja felvet egy másik kérdést is: vajon szemet hunyhatunk-e minden diákcsíny, véletlen ballépés, s minden más fiatalkori botlás, deviancia felett, azzal az indokkal, hogy „fiatalság, bolondság”? Vagy éppenséggel már csak a nemzet felnövekvő generációinak erkölcsi tartása és értékorientációja miatt sem hunyhatunk szemet egyetlen diákcsíny vagy az átlagostól eltérő, fiatalkori deviáns magatartásforma felett sem, lesújtva minden gerinctelen pondróra, mielőtt még nem késő?

Vagy éppenséggel megtanítva minden fiatalnak azokat az értékeket, melyet szűkebb pátriájában, a családjában (ha egyáltalán van) nem szívhatott magába, így nem is ivódhattak be lelkébe? Mint például az Élet értékének tiszteletét, hogy legalább egy kicsit tudja sajnálni – s kimutatni, kimondani – egy élet lángjának kihunyását…

A szurikátát földre csapó fiút a hírek szerint nem viselték meg a történtek. Megharapott ujja gyógyul. Nyilatkozó édesapja szerint nem csak ő, de többen ingerelték futásra a szurikátákat levegőben mozgatott kezeikkel, s az ő fia csak mélyebbre nyúlt… s akkor történt körmeinek átharapása, mire ijedtében földhöz csapta az állatot…

Vajon mentség lehet-e, hogy a fiú – mondjuk így – a csordaszellemet követve nyúlt be a szurikáták felé, társaihoz hasonlóan, a mindenkire vonatkozó tiltásokat figyelmen kívül hagyva? Vajon a tiltások betartásának erkölcsi normáját otthon magába szívta-e? És vajon szabálykövető lesz-e, felnőttként, ha gyermekkorában kimaradtak az alapok? Vajon valóban bottal piszkálta a szurikátát, ahogy arról kezdetben olvasni lehetett a hírekben? Vagy az édesapjának adhatunk igazat, aki ezt cáfolta? Maga a kis vemhes Zara minden esetre ösztönösen védekezett, mint minden szülő, vehemensen védte megszülető kölykeit is…

És vajon vizsgálható-e az ötödikes fiú büntetőjogi felelőssége, akivel kapcsolatban egyes híradások azt közlik, hogy tizenegy éves, más híradások azonban a következőről tudósítanak:

„Bár senki sem tett bejelentést az ügyben, a rendőrség vizsgálja az értelmetlen halált halt Kecskeméti Vadaskert szurikátája, Zara halálának ügyét. Mint ismert: az állatot egy 14 éves fiú csapta földhöz, amikor Zara megharapta az iskolás csoporttal érkező látogatót, aki többszöri figyelmeztetés ellenére nyúlt be a vemhes állathoz.” (forrás: Lokál, Hírstart).

És innentől kezd érdekes lenni a dolog, tekintettel arra, hogy „a Büntető Törvénykönyvről” szóló 2012. évi C. törvény (melyet írásunkban Btk.-nak fogunk rövidíteni) 15. § a) pontja a gyermekkort büntethetőséget kizáró vagy korlátozó okként határozza meg. Ezzel összefüggésben rögzíti a Btk. 16. §-a a következőket:

„16. § Nem büntethető, aki a büntetendő cselekmény elkövetésekor a tizennegyedik életévét nem töltötte be, kivéve az emberölés [160. § (1)–(2) bekezdés], az erős felindulásban elkövetett emberölés (161. §), a testi sértés [164. § (8) bekezdés], a terrorcselekmény [314. § (1)–(4) bekezdés], a rablás [365. § (1)–(4) bekezdés] és a kifosztás [366. § (2)–(3) bekezdés] elkövetőjét, ha a bűncselekmény elkövetésekor a tizenkettedik életévét betöltötte, és az elkövetéskor rendelkezett a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással.”

Fentiekre tekintettel nagyon is lényeges, hogy a Zarát földhöz csapó fiú akkor most 11 éves vagy 14 éves!

E kérdés azért tisztázandó, mert amennyiben már 14. életévét betöltötte, akár büntetőjogi felelőssége is megállapítható lenne…

Hozzá kell tenni azt is, hogy egy 14 éves fiú már nagyobb fizikai erővel tudja földhöz csapni a dolgokat (ez akár magyarázat is lehetne az aortaszakadást okozó becsapódásra) és kiforrottabb személyisége is lehet, mint egy 11 évesnek (ez pedig magyarázat lehetne arra is, hogy állítólag nem viselték meg a történtek).

Nézzük csak tovább a Btk.-t, annak is az állatkínzás tényállását definiáló 244. §-át:

„244. § (1) Aki

a) gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza,

b) gerinces állatát vagy veszélyes állatát elűzi, elhagyja vagy kiteszi,

vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az állatkínzás

a) az állatnak különös szenvedést okoz, vagy

b) több állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza.”

És most nézzük, miként mehetett végbe a fiú ujjainak megharapása! A bot kérdése nem tisztázott, így azt nem szerepeltetjük, figyelembe vesszük azonban, hogy az édesapa szerint fiúnak több körme is gyógyul.

Első verzió. A fiú benyúl. A szurikáta odakap, megharapja a fiú több ujját, de nem akaszkodik bele a fiú ujjaiba. E forgatókönyv esetében a fiúnak valamilyen módon újra fel kellett kapnia a már nem harapó szurikátát és földhöz csapnia, olyan erővel, hogy belepusztuljon. Vagyis a Btk. 244. § (1) bekezdésének a) pontja szerint gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmód került volna alkalmazásra e verzió szerint, amely az állat pusztulását okozza. A fiú el is mehetett volna onnan a harapás után, ha ijedt volt…

Második verzió. A fiú benyúl. A szurikáta harap. Beleakad a fiú ujjaiba, aki ijedten próbálja lerázni, de nem használja a másik kezét. Valahogy olyan vehemensen rázza a kezét, hogy a vemhes szurikáta a földhöz csapódik. E verzió szerint vizsgálandó, hogy a gerinces állattal szemben alkalmazott bánásmód indokolt volt-e. Azonban – jóllehet íróasztal mellől, de – azt is fel kell vetnünk, hogy a szurikáta tud-e egyszerre több ujjat is átharapni, s fennakadni, annyira, hogy le kelljen rázni? Ha ez nem lehetséges és egymás után történtek a harapások, vajon lett-e volna ideje a fiúnak arra, hogy az ijedtség miatt elrántsa a kezét a második harapás előtt? És akkor ez esetben még kérdés, hogy vajon a második harapás az után vagy az előtt keletkezett-e, hogy a szurikáta fennakadt volna – tekintettel arra, hogy ha egyszer már lerázta a szurikátát, miért nem ment el onnan? És egyáltalán egy vagy két kezét érintette a harapás?

Lássunk egy harmadik verziót is!  A fiú benyúl. A szurikáta harap. Beleakad a fiú ujjába vagy ujjaiba, aki ijedten próbálja lerázni, és ehhez használja a másik kezét is, megragadja a szurikátát és földhöz csapja. A szurikátával szemben alkalmazott bánásmód az állat pusztulását okozza. Kérdés: a gerinces állattal szemben alkalmazott ilyetén bánásmód indokolt volt-e? Ha nem, akkor a Btk. 244. § (1) bekezdésének a) pontja szerint gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmód került volna alkalmazásra, amely az állat pusztulását okozza.

Ez csak három verzió – pusztán gondolatébresztés gyanánt –, de minden bizonnyal van több is, s a tényállás tejes körű tisztázásához szükséges is lenne megállapítani, hogy mi történt valójában!

Miként azt is, hogy akkor most történt-e állatkínzás vagy sem?

És ha igen, a fiú most akkor 11 éves, avagy már 14?

Fentiek tisztázása azonban nem az állampolgár, hanem az illetékes szervek dolga!

Bárhogy is volt azonban fiú, akárhány éves is vagy, az ideg Zara miatt akárhány embert is rázza, téged is megillet a tabula rasa.

Vagyis: a tiszta lap!

Ahogy mindenki mást a kommentelés joga…