„Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik.” – vallotta Mahatma Gandhi. Zara, a Kecskeméti Vadaskert vemhesen elpusztított kis gerinces állata ügyében az indulatok – ahogy a mellékelt ábra is mutatja –, csak lassan csitulnak, miként több kérdés is tisztázatlannak tűnik. Természetesen Zarát már nem lehet visszahozni, nem lehet az eseményeket meg nem történtté tenni, csak pótolni lehet a tudtunkkal szapora szurikátát, egy másik élettel… Miként a képen sem Zara látható, csak egy a sok szurikáta közül… csak egy a sokból, melyet úgy hívunk: Élet…

Élet.

Oly sokszínű és változatos, mint most ez a beillesztett szöveg!

Maradjunk is ennél!

Vajon van-e bárkinek joga – erkölcsi értelemben – különbséget, avagy rangsort állítani az egyes életek értékei között?

Amikor az Élet önmagában érték? Vajon mit számított egy cseppnyi kis élet értéke azoknak a felnőtteknek, akik – mint a Kru. 41. esztendő római testőrségének a praetoriánusoknak a tagjai – minden megbánás nélkül falhoz csapták Caligula császár pöttöm kis gyermekét és vértől iszamós húsmasszáján áttrappolva, hideg nyugalommal keresték újabb áldozatukat?

És vajon számít-e az állat élete, érték-e az állat élete annak a fiúnak, aki földhöz csapta Zarát? A szurikátát földre csapó fiút a hírek szerint nem viselték meg a történtek. Megharapott ujja gyógyul. De ha tetted az ijedtség okozta, attól még sajnálhatod Zarát, fiú! Talán pont az ijedtség miatt történt, s talán nem viseltek meg a történtek, ám attól még – akár édesapádon keresztül is, de – üzenhetsz fiú… csak ennyit: „Sajnálom!”

Gandhi mondásának visszhangja felvet egy másik kérdést is: vajon szemet hunyhatunk-e minden diákcsíny, véletlen ballépés, s minden más fiatalkori botlás, deviancia felett, azzal az indokkal, hogy „fiatalság, bolondság”? Vagy éppenséggel már csak a nemzet felnövekvő generációinak erkölcsi tartása és értékorientációja miatt sem hunyhatunk szemet egyetlen diákcsíny vagy az átlagostól eltérő, fiatalkori deviáns magatartásforma felett sem, lesújtva minden gerinctelen pondróra, mielőtt még nem késő?

Vagy éppenséggel megtanítva minden fiatalnak azokat az értékeket, melyet szűkebb pátriájában, a családjában (ha egyáltalán van) nem szívhatott magába, így nem is ivódhattak be lelkébe? Mint például az Élet értékének tiszteletét, hogy legalább egy kicsit tudja sajnálni – s kimutatni, kimondani – egy élet lángjának kihunyását…

A szurikátát földre csapó fiút a hírek szerint nem viselték meg a történtek. Megharapott ujja gyógyul. Nyilatkozó édesapja szerint nem csak ő, de többen ingerelték futásra a szurikátákat levegőben mozgatott kezeikkel, s az ő fia csak mélyebbre nyúlt… s akkor történt körmeinek átharapása, mire ijedtében földhöz csapta az állatot…

Vajon mentség lehet-e, hogy a fiú – mondjuk így – a csordaszellemet követve nyúlt be a szurikáták felé, társaihoz hasonlóan, a mindenkire vonatkozó tiltásokat figyelmen kívül hagyva? Vajon a tiltások betartásának erkölcsi normáját otthon magába szívta-e? És vajon szabálykövető lesz-e, felnőttként, ha gyermekkorában kimaradtak az alapok? Vajon valóban bottal piszkálta a szurikátát, ahogy arról kezdetben olvasni lehetett a hírekben? Vagy az édesapjának adhatunk igazat, aki ezt cáfolta? Maga a kis vemhes Zara minden esetre ösztönösen védekezett, mint minden szülő, vehemensen védte megszülető kölykeit is…

És vajon vizsgálható-e az ötödikes fiú büntetőjogi felelőssége, akivel kapcsolatban egyes híradások azt közlik, hogy tizenegy éves, más híradások azonban a következőről tudósítanak:

„Bár senki sem tett bejelentést az ügyben, a rendőrség vizsgálja az értelmetlen halált halt Kecskeméti Vadaskert szurikátája, Zara halálának ügyét. Mint ismert: az állatot egy 14 éves fiú csapta földhöz, amikor Zara megharapta az iskolás csoporttal érkező látogatót, aki többszöri figyelmeztetés ellenére nyúlt be a vemhes állathoz.” (forrás: Lokál, Hírstart).

És innentől kezd érdekes lenni a dolog, tekintettel arra, hogy „a Büntető Törvénykönyvről” szóló 2012. évi C. törvény (melyet írásunkban Btk.-nak fogunk rövidíteni) 15. § a) pontja a gyermekkort büntethetőséget kizáró vagy korlátozó okként határozza meg. Ezzel összefüggésben rögzíti a Btk. 16. §-a a következőket:

„16. § Nem büntethető, aki a büntetendő cselekmény elkövetésekor a tizennegyedik életévét nem töltötte be, kivéve az emberölés [160. § (1)–(2) bekezdés], az erős felindulásban elkövetett emberölés (161. §), a testi sértés [164. § (8) bekezdés], a terrorcselekmény [314. § (1)–(4) bekezdés], a rablás [365. § (1)–(4) bekezdés] és a kifosztás [366. § (2)–(3) bekezdés] elkövetőjét, ha a bűncselekmény elkövetésekor a tizenkettedik életévét betöltötte, és az elkövetéskor rendelkezett a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással.”

Fentiekre tekintettel nagyon is lényeges, hogy a Zarát földhöz csapó fiú akkor most 11 éves vagy 14 éves!

E kérdés azért tisztázandó, mert amennyiben már 14. életévét betöltötte, akár büntetőjogi felelőssége is megállapítható lenne…

Hozzá kell tenni azt is, hogy egy 14 éves fiú már nagyobb fizikai erővel tudja földhöz csapni a dolgokat (ez akár magyarázat is lehetne az aortaszakadást okozó becsapódásra) és kiforrottabb személyisége is lehet, mint egy 11 évesnek (ez pedig magyarázat lehetne arra is, hogy állítólag nem viselték meg a történtek).

Nézzük csak tovább a Btk.-t, annak is az állatkínzás tényállását definiáló 244. §-át:

„244. § (1) Aki

a) gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza,

b) gerinces állatát vagy veszélyes állatát elűzi, elhagyja vagy kiteszi,

vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az állatkínzás

a) az állatnak különös szenvedést okoz, vagy

b) több állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza.”

És most nézzük, miként mehetett végbe a fiú ujjainak megharapása! A bot kérdése nem tisztázott, így azt nem szerepeltetjük, figyelembe vesszük azonban, hogy az édesapa szerint fiúnak több körme is gyógyul.

Első verzió. A fiú benyúl. A szurikáta odakap, megharapja a fiú több ujját, de nem akaszkodik bele a fiú ujjaiba. E forgatókönyv esetében a fiúnak valamilyen módon újra fel kellett kapnia a már nem harapó szurikátát és földhöz csapnia, olyan erővel, hogy belepusztuljon. Vagyis a Btk. 244. § (1) bekezdésének a) pontja szerint gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmód került volna alkalmazásra e verzió szerint, amely az állat pusztulását okozza. A fiú el is mehetett volna onnan a harapás után, ha ijedt volt…

Második verzió. A fiú benyúl. A szurikáta harap. Beleakad a fiú ujjaiba, aki ijedten próbálja lerázni, de nem használja a másik kezét. Valahogy olyan vehemensen rázza a kezét, hogy a vemhes szurikáta a földhöz csapódik. E verzió szerint vizsgálandó, hogy a gerinces állattal szemben alkalmazott bánásmód indokolt volt-e. Azonban – jóllehet íróasztal mellől, de – azt is fel kell vetnünk, hogy a szurikáta tud-e egyszerre több ujjat is átharapni, s fennakadni, annyira, hogy le kelljen rázni? Ha ez nem lehetséges és egymás után történtek a harapások, vajon lett-e volna ideje a fiúnak arra, hogy az ijedtség miatt elrántsa a kezét a második harapás előtt? És akkor ez esetben még kérdés, hogy vajon a második harapás az után vagy az előtt keletkezett-e, hogy a szurikáta fennakadt volna – tekintettel arra, hogy ha egyszer már lerázta a szurikátát, miért nem ment el onnan? És egyáltalán egy vagy két kezét érintette a harapás?

Lássunk egy harmadik verziót is!  A fiú benyúl. A szurikáta harap. Beleakad a fiú ujjába vagy ujjaiba, aki ijedten próbálja lerázni, és ehhez használja a másik kezét is, megragadja a szurikátát és földhöz csapja. A szurikátával szemben alkalmazott bánásmód az állat pusztulását okozza. Kérdés: a gerinces állattal szemben alkalmazott ilyetén bánásmód indokolt volt-e? Ha nem, akkor a Btk. 244. § (1) bekezdésének a) pontja szerint gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmód került volna alkalmazásra, amely az állat pusztulását okozza.

Ez csak három verzió – pusztán gondolatébresztés gyanánt –, de minden bizonnyal van több is, s a tényállás tejes körű tisztázásához szükséges is lenne megállapítani, hogy mi történt valójában!

Miként azt is, hogy akkor most történt-e állatkínzás vagy sem?

És ha igen, a fiú most akkor 11 éves, avagy már 14?

Fentiek tisztázása azonban nem az állampolgár, hanem az illetékes szervek dolga!

Bárhogy is volt azonban fiú, akárhány éves is vagy, az ideg Zara miatt akárhány embert is rázza, téged is megillet a tabula rasa.

Vagyis: a tiszta lap!

Ahogy mindenki mást a kommentelés joga…

Michael Bay filmrendezői ámokfutásának köszönhetően a „Transformers” lassan szitokszóvá válik még a legelvetemültebb rajongok körében is, ám nem volt ez mindig így! A Transformers, vagyis az alakváltó robotok történetét bemutató rajzfilmsorozat 1984-ben debütált a tengerentúlon–ezt nevezzük az eredeti, vagyis 1. Generációs (G1) rajzfilmsorozatnak –, hogy gyermekek millióit ültesse le éveken át a televízió képernyője elé, szerte a világon, s általa gyermekek milliói kérjenek szüleiktől Transformers játékfigurát! Rajzfilm- és képregény sorozat, játékfigura eladás kéz a kézben jártak! A Transformers nálunk is az egyik legnépszerűbb játék volt a rendszerváltás időszakában, azonban a hazai gyerekek csak külföldi tévécsatornákon kísérhették figyelemmel Optimus fővezér és alakváltó társainak kalandjait. Lehetséges volna, hogy mindez tudatos döntés eredménye volt?

Megakadályozták vajon az eredeti „Transformers” rajzfilmsorozat bemutatását a tévében?

Az első Transformers játékfigurák megjelenése

Az amerikai jogszabályi környezet a ’80-as évektől lehetővé tette játékfigurák rajzfilm- és képregény sorozat által történő szerepeltetését, vagyis egészen pontosan azt a felállást, amikor az adott termékre (játékra) úgy teremtik meg a keresletet – piacot –, hogy rajzfilm- és képregénysorozat útján népszerűsítik.

A Hasbro is így tett, amikor 1984-ben útjára bocsájtatta az alakváltók történetét – így lettek az eleddig név nélkül árusított robotok jó autobotok és gonosz álcák, akik évmilliók óta vívják harcukat szülőbolygójukon és immár a földön is. Tévében... de játékként is...

A Hasbro természetesen abba is tudatosan beleszólt, hogy egy-egy játékfigura mennyi játékidőt kap, avagy történetesen meddig élhet… hiszen folyton-folyvást új játékokat akartak eladni!

Így hozták meg azt az üzletileg ballépésnek minősülő döntést, hogy a híres egészestés rajzfilmben – az 1986-os „The Transformers: The Movie”-ben – végezni kell az addigra már ikonnak számító Optimus fővezérrel, a jókat mindig győzelemre segítő bátor és önzetlen robottal. Nem számoltak a gyerekek érzéseivel... a gyermeki lélekkel... ezt nem tudták befolyásolni...

Mindez még nem jutott el kicsiny hazánkba, a Vasfüggönyön innen csak egyes transformer játékfigurák üthették fel a fejüket, valamikor 1986? körül – természetesen minden koncepció nélkül – s a rajzfilmsorozatot is csak az ismerhette ebben az időben, aki a Sky csatornát 1989 előtt elérte (1989 után német csatornákon is lehetett látni a rajzfilmsorozatot).

Akárhogy is volt, 1988-ra valahogy mégis sokan megismertük a kamionná átalakuló Optimus fővezér nevét és az iskolában mindenkinek volt egy-egy játékfigurája vagy koppintott – nem Hasbro – átalakítható mentőautója. A robotok és a Lego szettek mellett a kisautókkal és a szintén nagyon népszerű G.I. Joe figurákkal is játszottunk. Így köszöntött be az 1989. esztendő, s október 23-a, a Magyar Köztársaság kikiáltása. A magyarországi rendszerváltás…

A Transformers játékfigurák tudatos keresése

Azt mondják, generációnkat az a közös élmény köti össze, hogy mindannyian a tévé előtt ültünk, amikor megszakították a „Kacsamesék” aktuális epizódját, hogy bejelentsék Antall József miniszterelnök halálhírét.

Azonban a rendszerváltás éveiben gyermekként Walt Disney meséket néző fiúkat más is összekötötte: 1989. után már tudatosan kerestük az adott G.I Joe és Transformers figurákat. Egészen pontosan 1990. után, amikor kis hazánkban is megjelent a Hasbro.

Már nem csak az volt a lényeg, hogy legyen ilyen játékunk, de a konkrét terméket akartuk! Betört a játékszobánkba a piacgazdaság! Na, jó, mindehhez hozzátartozik, hogy Optimus nevét már azelőtt is tudtuk, azonban a gyerekek között – tévesen – az volt a meggyőződés, hogy ő csak külföldön kapható (sikerült itthon beszerezni, de már nem az első, rajzfilmsorozat szerinti verzióban).

Hogy miként vált belőlünk tudatos vásárló – pardon: tudatos játékkérő? A válasz egyszerű: alkalmazták idehaza is a jól bevált amerikai receptet. Megismertették a játékot a médián keresztül. A G.I. Joe és Transformers játékokat népszerűsítő eszközök kerültek alkalmazásra! Mintha felmérték volna a hazai gyerekek játékigényét, egyúttal rá is akartak volna erősíteni… továbbá keresletet is akartak teremteni!

Megjelentek ugyanis a Walt Disney mesék közötti reklámblokkokban, de azon túl is a G.I. Joe és Transformers játékokat – sőt, konkrétan karaktereket – népszerűsítő reklámok, melyek közül számomra a Transformers játékok reklámja volt karakterisztikusabb, ámbár ez szubjektív is lehet, s mintha többet is játszották volna ezen reklámokat, ámbár ezt is lehet csak az íratja le velem, hogy a robotokat jobban szerettem mindig is, mint a joekat... vagyis, alighanem nem kivételztek a robotokkal, ugyanannyi reklámidőt kaphattak... de csak 1992-ben (azaz nem mindjárt a rendszerváltás évében jelentek meg a reklámok). A reklámokról még lesz szó.

Ténykérdés, hogy egy Transformers játék abban az időben is drágább volt, mint egy szimpla G.I. Joe figura. Mondhatnánk, hogy üzleti érdek állhatott a Transformers figurák népszerűsítésében, a profit érdekében, de a kép árnyaltabb; azt sem szabad elfelejteni, hogy könnyebb volt a rendszerváltás után behozni egy doboznyi joet és eladni, mint eladni pár nagyobb robotot, azaz több joe eladásával pénzügyileg gyorsabban, akár többre is lehetett menni. Emlékszem, hogy volt olyan játékbolt, ahol irtózatosan sokáig porosodott egy nagyobb volumenű robot. De az is biztos, hogy már a rendszerváltás előtt is nagyobb lehetett a haszon a joekon, amit be is lehetett könnyen csempészni Bécsből... szóval így is hatott a Vasfüggöny a gyerekek játékaira...

Gondoljunk csak bele! A kartonlap könnyen eldugható volt, ellenben a robot dobozával - igaz voltak kartonlapos G1-es robotok is, de teljesen véletlenszerűen, koncepció nélkül jöttek be a robotok és a joek a rendszerváltás és a Hasbro hazai színre lépése előtt. Körülbelül 1986-ból van emlékem, hogy egy trafikban láttam a Kolonc nevű álcát, amelyet 1986-87. között forgalmaztak az "imperialisták" országaiban... Rögvest magával ragadott, hogy egy még nagyobb robot részét alkotja a versenyautó. Ott tolongtunk, mi gyerekek a trafikban, s csak néztük, néztük... megragadott bennünket.

Nos, bármenynire is bírni akartuk, az biztos, hogy a gyerekek Transformers játékokat ritkábban kaptak akkoriban, mint G.I. Joe figurát,  főleg abban a rendszerváltás utáni időben, amikor a munkanélküliek sora  kígyózott a hivatal előtt a nagy gyárak megszűnését követően... Mindazonáltal akkor is megvoltak az eszközök, hogy a gyerek igenis kikövetelje a robotot! Mert megérdemeltük! Ha nem, akkor is! Piac és média azt mondhatnánk, hogy kéz a kézben jártak, hogy nekünk legyen Fémpofánk (konkrétan kerestük és meg is találtuk)…

…de Fülelőnk is (ilyen is volt). Mindazonáltal ez a kép is árnyaltabb. Erről később még lesz szó.

Anomáliák a Transformers játékfigurák népszerűsítésében – avagy piacgazdaság és az ő gyermekcipője? 

Különös, nem? Magyarul tudtuk már a karakterek neveit! A játékboltban meg sokkot kaptak, amikor 1992-ben Sokkolót kerestem! Mit tudtam én, hogy már 1985 óta nem gyártják? Megismertem a képregényben!

És most akartam, mert a média segítségével megismertem ezt a remek és nélkülözhetetlen terméket (2012-ben meg is vettem)! Kezdettől fogva volt azonban egy nagy különbség a G.I. Joe és a Transformers termékek népszerűsítése között és ez mindvégig változatlan maradt. A G.I. Joe játékok karaktereit a televízió révén ismerhettük meg – elkezdte ugyanis sugározni a tévé a rajzfilmsorozatot – és így kerestük őket a játékboltban. A karakter persze a joek esetében kevésbé izgatott bennünket, mint a robotok esetében. A legfőbb itt az az igény maradt, hogy ne holmi utánzat, de csakis G.I. Joe figura legyen!

Mindazonáltal előfordult olyan is, hogy egyik barátom a rajzfilmsorozatból megtudta, hogy az újradesignolt Cobra Parancsnok büszke tulajdonosa s nagyon megörült a hírre, jóllehet olvasni már tudott, azaz a játék kartonjáról is puskázhatott volna. Ezzel együtt járt, hogy azonnal felértékelődött a srác a szemünkben! Akinek megvan a Parancsnok… szóval volt, amikor a karakter nagyon is számított a joek esetében is. Nos, míg a joek képregény útján nem jöttek be kis hazánkba... 

...addig a transformerek világát nem ismerhettük meg – és szinkronizáltan a mai napig nem ismerhetjük meg – az eredeti G1-es rajzfilmsorozat révén, ezt ugyanis soha nem vetítette a televízió, csak az egészestés 1986-os mozifilm volt VHS kazettán elérhető videótékákban. Bár ne szinkronizálták volna le! Nem csak a sztorija, a szinkronja is pocsék volt, már gyerekként lejött, aztán újra szinkronizálták... hát, vegyítve ér valamit...

És itt jön az érdekesség! Volt olyan osztálytársam, aki szerette ugyan a robotokat, kapott is, azonban a képregény olvasásával mindig lassan haladt – mint az olvasással általában –, így többször előfordult, hogy nem a megfelelő nevén nevezte a robotokat. Mivel valószínűleg nem ő volt az egyetlen, vajon mennyiben segíthetett a képregény népszerűsíteni a terméket? Pedig majd mind a 80 számát kiadták idehaza az eredetinek, s majd hat éven át futott… ráadásul a képregény posta rovatában a gyerekek – kérdésre – helyes választ kaptak arra, hogy lehet-e kapni az adott karaktert (Fülelőt)… továbbá megadták a karakterek teljes leírását, angol neveit, innentől kezdve csak le kellett olvasni a neveket a kartondobozról…

A teljesség igényével azonban nem mehetünk el amellett sem, hogy a rendszerváltáskori képregény kiadásnál is az volt az elsődleges, hogy olvassák és vegyék a képregényeket, azaz nem az volt a lényeg, hogy a képregényben lévő figura népszerű-e, mindazonáltal a Transformers képregény érdekes módon pontosan az után jelent meg 1991-ben, hogy előtte megjelent nálunk is a Hasbro... Az üzleti életben pedig, miként a média világában, ott voltak a rendszerváltást megelőző kapcsolatok... E rendszerváltást megelőző kapcsolatokról még szó lesz. A Hasbroról szólva viszont említést érdemel, hogy az igencsak megkésett G1-es képregénysorozatban hirdette később a 2. Generációs (G2) Transformers játékokat is, miként a tévében megjelentek az első Transformers reklámok az újra kiadott G1-es robotokkal (ez volt az úgynevezett Classic kiadás), de erre is megkésve került sor, 1992 körül, hiszen a híres  robotot, Jazzt már újra kiadták 1990-ben ebben a szériában, Európában és Ausztráliában. 

Tény tehát, hogy 1991-ben el kellett olvasni a képregényt ahhoz, hogy megismerhessünk egy terméket, ellenben a rajzfilmsorozat esetében olvasni sem kellett volna tudni ahhoz, hogy a tévé által igényünk legyen az adott játékra! Faltam a képregényt! Az összes száma megvan! Viszont kérdés: mennyiben szolgálta volna a tárolt cégkivonata szerint 1990. november 9-én alapított Hasbro Magyarország Kft. érdekeit, ha mondjuk szponzorként beszáll az eredeti G1-es rajzfilmsorozat leszinkronizálásába, közvetlenül a rendszerváltás hajnalán, még a G2 játékok megjelenése előtt? Nos, mivel a Transformers esetében sem egyidőben adták ki az európai és az amerikai játéksorozatot (talán még én is vehettem volna Sokkolót?... nem, nem hiszem, a Classic kiadásból ugyanis mellőzték a jó  öreg egyszeműt... csak nem átalakítható action masterként vehettem meg 1992-ben), lehetett volna benne potenciál, de még közvetlenül a rendszerváltáskor, mert utána, 1994. körül már kezdtek kikopni a polcokról, utána meg jöttek a G2-es játékok.

Az is igaz ellenben, hogy maga a G2-es rajzfilmsorozat is az eredeti sorozat volt, csak a bevezető részét cserélték le. A G2-es játékokban pedig számos átfedés volt az eredeti G1-es játékokkal. Vagyis lett volna benne ráció a G2-es futása alatt is (hiába csengett le a rendszerváltás után hamarost az egész G1-es vonal), hiszen míg a képregénynél kellett használni az agyunk, a másiknál nem kellett volna, csak bámulni a tévét! Melyik a jobb módszer piaci szempontból? 

Szóval, ha már reklámozták is a robotokat, azaz ez a piac is számított, még ha nem is volt nagy, kézenfekvő lett volna, ha a G.I. Joe sorozathoz hasonlóan Optimusékat is bámulhatjuk a tévé képernyőjén. Véleményem szerint amíg a képregény is futott, lett volna benne ráció, utána már a G2-es játékok is eltűntek... Hiszen a G.I. Joe figurák, ha szaporák voltak is, de nem olyan drágák… talán annyi hasznot is termeltek, mint a robotok, ahogy érintettük már, talán többet is, de hát nem az a piac célja, hogy több, több és még több profitot termeljenek, még az anyagcsere által is? Vajon elégnek tartották a robotok esetében a tévéreklámokat? Vagy egyszerűen csak osztottak és szoroztak, s kijött, hogy a kicsi piac mégsem érné meg a befektetést? Nos, ha nem is érte meg, azért azokban a '90-es években nem csak transformereket, de számtalan játákfigurát is rásóztak a gyerekekre...

Ha a joek esetében működött a rajzfilmsorozat generálta keresletélénkítés, akkor a transformereknél is működött volna, ráadásul a tévé több gyerekhez is eljuttatta volna a terméket, heti egy adás sugárzásával – Cobra parancsnokból is ennyi dózist kaptunk, na jó: a reklámokkal együtt azért többet –, mint a robotokról szóló képregény, ami havonta meg sem jelent. A teljesség igényéhez tartozik annak hangsúlyozása, hogy a joek már a rendszerváltás előtt is népszerűek voltak nálunk, rajzfilm és képregény nélkül is, vagyis ők jobban benne voltak a rendszerváltásra a gyerekek kollektív tudatában... az alakváltók pedig kevésbé... Vagyis a joek esetében sokkal inkább a keresetre történő ráerősítésről beszélhetünk. 

Mire pedig egy új robot karakter a képregényben bevezetésre került volna, addigra már kifutott a játékboltokban. Többen jártunk így – szerencsére a Dinobotokra kellő időben lecsaptunk… de arra is a reklámok révén… egyszer fel is ment az áruk… hamar…

Mi lehetett hát az ok – ha valóban volt ilyen –, ami miatt az eredeti Transformers rajzfilmsorozat nem ment a tévében akkor, amikor az általa reklámozni kívánt terméket fogyasztottuk, avagy fogyasztanunk kellett volna? Játszunk csak el a gondolattal! A rendszerváltás korát éltük, épp csak kikiáltották a Köztársaságot. Megkezdődött a régi jogi, társadalmi, gazdasági, stb. környezet lebontása, az új építése. Ebben a környezetben még a piacgazdaság sem érvényesülhetett maradéktalanul. Ami pedig a média világát illeti, nos, a régi kapcsolatok, együttműködések – bárki bárhová is került – kétségkívül megmaradtak, tovább alakultak, esetleg tovább épültek… egymásnak segíthettek… mint régi társak...

Adott két – gyerekek által közkedvelt és keresett – termék, a G.I. Joe és a Transformers játék. Népszerűsítik őket, de pontosan a Transformers az, amelynek esetében a rajzfilm alkalmasabb lenne a termék reklámozásához. És mi történik: a G.I. Joe rajzfilmsorozat bemutatásra kerül, de a képregény már nem (igaz, ami igaz:  a joek esetében a képregény nélkül is fogy a termék, már a rendszerváltás előtt, tehát akár logikus is lehet, hogy ők kerültek képernyőre, de a tévé nem azért vett meg egy-egy rajzfilmsorozatot, mert a hozzá kapcsolódó játéktermék népszerű volt), ellenben a Transformers rajzfilmsorozat nem került bemutatásra a tévében, sem azelőtt, sem pedig az után, hogy már futott képregényben... persze sok-sok más nyugati rajzfilmet és sorozatot se mutatott be a rendszerváltáskori tévé (például Pókembert)... De hangsúlyozandó: szinte egyaránt fajsúlyos, akkori játékról van szó, a korosztályunk játék etalonjairól, s a karakterek több történetben találkoznak is, joek is harcolnak a jó autobotok oldalán. Vagyis közös a sorsuk.

Vajon a rendszerváltás kori média hazai szereplői egyeztettek a transformerek és a joek sorsáról is? Vajon volt olyan egyeztetés, ahol arról döntöttek, hogy vagy a Transformers vagy a G.I. Joe mehet, s végül a joek nyertek? Vajon tudatos döntés volt, hogy csak a G.I. Joe rajzfilmsorozat mehet a tévében, a Transformers nem, s ebbe más, történetesen piaci szereplőnek nem volt beleszólása, avagy nem volt elég kapcsolata érvényesíteni más érdeket is? És vajon mennyire lett volna népszerű és eladható a Transformers képregény, ha mindenki bámulhatta volna robotokat a tévében is? Nos, ez mind olyan kérdés, amire talán soha nem kapunk választ. Galvatron szavaival élve: „Döntsd el magad!”

Bárhogy is volt, a Transformers hazai mellőzése a tévéből feledtébb érdekes! Egy azonban bizonyos: ha az igazságot nem is fogjuk megtudni, valóban a rendszerváltás korát éltük akkoriban, és a régi kapcsolatok működtek…

Teszt

Hozzám hasonló Transformers iránt érdeklődőkkel is megosztottam gondolataimat, más fórumon, s az ő pozitív gondolataik is hatottak az enyémre. Ezért köszönet! Mondanom sem kell azonban, hogy sokan azonnal hozták a jó öreg hazai mentalitást is, s több mint felük csak kritikát tudott megfogalmazni, ugyanakkor a rendszerváltás egyik vívmánya pontosan az, hogy már ők is szabadon megfogalmazhatják gondolataikat - de pontosan ezért is mondom azt is, hogy már eddig is lehetőségük lett volna megfogalmazni a saját verziójukat! Hisz az Igazság vagy mindenkié, vagy senkié! 

Külön érdekesség volt számomra megtapasztalni, hogy korosztályom tagjai mennyire nem tudtak vagy nem akartak mit kezdeni, esetleg nem értettek egyet azzal a gondolatsorral, miszerint a rendszerváltás kori média képviselői - akik közül voltak, akik pályájukat még akkor kezdték (akkor szocializálódtak), amikor nem transformers játék tankok, de valódi tankok dübörögtek a főváros utcáin...

 ... és még nem Optimus, de emberek haltak meg a szabadságért - később is összetarthattak, azzal meg végképp nem tudtak mit kezdeni, hogy ez elméletben akár a Transformers rajzfilmsorozat hazai bemutatására is kihatással lehetett... Akárhogy is volt, mindenki döntse el maga, mit gondol róla!

Nem képezi jelen blogbejegyzés tárgyát, de az embert csakugyan elképesztette naívságuk a régi rendszert illetően, ami még félelmetesebb, amennyiben netán tudatosan felvett naívság - hiszen akik kicsiben erre képesek, képesek lennének vajon arra is, hogy nagyban mentegessék a régi rendszer elévülhetetlen bűneit is? És ha valóban tudatosan felvett naívság, tettükben tán a régi rendszer, a régi kapcsolatok élnek tovább?

Nos, minden esetre ez egy blog, nem pedig információs-tudományos-az igazságot exkatedra kinyilvánító-szupersztráda! Feledtébb érdekes azonban, hogy nemrégiben napvilágot látott egy olyan sztori, mely szerint lehetséges, hogy a nagysikerű, hazai készítésű Mikrobi azért nem kapott folytatást, mert a televízió egy fejesének fiacskája másként képzelte el rajzfilmként, s szólt apukának... Ha ez így volt, vajon akkor is volt egy gyerkőc, amikor arról kellett dönteni, hogy melyik nyugati rajzfilm fusson szombat délután?

De tényleg mindenki döntse el maga! A rendszerváltás kori média képviselőinek hatalmát, befolyását és kapcsolatait viszont azt gondolom,  naivitás kétségbe vonni, hiszen mi sem bizonyítja jobban, mint az a történelmi tény, hogy keletkezése olyan időszakból datálható, melyről Magyarország Alaptörvénye az alábbiakat rögzíti:    

"Egyetértünk az első szabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki.

Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének.

Valljuk, hogy a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra."

Idén Karácsonykor - immár a VII résszel - folytatódik STAR WARS saga. A kultikus sorozat hazai premierjére már nekem is ott lapul zsebemben a jegy. Mégis, valahogy különös lesz újra látni azokat a bekúszó sárga betűket, melyek generációk óta melengetik a rajongói szívet-lelket. Mert valami új kezdődik. Első ízben láthatunk olyan részt, melyben halott, Aki maszkot visel: Darth Vader.

Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban...

... vagy TV interjúban George Lucas úgy nyilatkozott, hogy szeretné bemutatni, miként vált a trilógia főhőse, Luke Skywalker apjából az a személy (vagy inkább gép), aki mindig maszkot visel. Milyen félelmeket élt át, miként szenvedett, s mindez hogyan vetette őt a Sötét Oldal kapujába. Így született meg a Baljós árnyak, A klónok támadása és A Sith-ek bosszúja - az előzménytrilógia. Most, hogy a történet hamarosan új és izgalmas fordulatot vesz, tekintsünk vissza, Vader miként is született.

Aki mindig maszkot visel

Darth Vader, minden idők Sötét Nagyura – tekintélyes harmadik helyével – dobogós a 100 hős és gonosztevő listáján. De vajon hogy csinálta? Mi a titka? A mesterien megtervezett jelmez és dizájn? A maszk lenen az, amelyet visel? Avagy a válasz még ennél is is sötétebb? 

Kérdésben a válasz

Hát persze, hogy sötétebb, de nem titok a Star Wars fanok előtt. Egy sötét erő, mely belengte egész életét. A Sötét Erő, mely elhomályosította elméjét, s megkötözte lelkét. Hogy lassan-lassan feleméssze, s megölje őt! Amiről Yoda mester is beszélt! A Sötét Erő, mely maszkba burkolta testét, s rátelepedett lelkére, elméjére: A FÉLELEM!

Yoda mester bölcsessége a Star Wars filmek vezérmotívuma

„A FÉLELEM a Sötét Oldalhoz vezet. A FÉLELEM dühöt szül, a düh gyűlöletet, a gyűlölet kínt és szenvedést." Yoda mester helyesen látta: a félelem képes arra, hogy megegye a lelket, hogy aztán a düh és a harag forrásaként a gyűlöletet táplálja, s vele a kínt és a szenvedést. E vezérmotívumra építünk most, megvizsgálva, hogy miként hatott az apa, vagyis az ifjú Anakin Skywalker lelkére a félelem, s miként vezette őt is az ERŐ Sötér Oldalára. Miként csinált belőle Darth Vadert.

Viseljetjük Vader maszkját mi magunk is?

Igen. Hiszen minden játékboldban kapható. Mégis, ennél többet is jelent ez a maszk! A félelem bárkiből kihozhatja a legrosszabbat, de még az utódából is. A legujabb kutatások ugyanis már arról is szólnak, hogy a félelmeink átörökíthetőek. A félelem a további nemzedékekre is átöröklődik (http://www.origo.hu/egeszseg/20131215-generacios-felelmeket-orokolhetunk-genjeinkkel-fobiak.html). Találkoztam már olyan emberrel, aki nem hitte el, hogy a félelmeit tovább adhatja gyermekének, ha önmaga nem gyógyul lelkileg. Nos, attól, hogy nem hiszünk benne - mint ahogy Anakin sem jött rá, hogy rossz útra lépett -, még könyörtelenül bekúszik a kiskapun is.  Ezért tökéletes az a jelenet A birodalom visszavágban, amikor Luke megérzi, hogy Han és Leia - akiről még nem tudja, hogy a testvére, így nőként szereti - halálos veszedelemben vannak. Félti őket. Ahogy aggódik az apjáért is, és Liááért is a Jedi visszatérben (utóbbiról már tudva, hogy a testvére). Mégis, e félelmei fordulnak ellene, s hozzák ki belőle a haragot s a gyűlöletet. Majdnem beteljesíti, amitől fél. Ahogyan az apja is, Anakin. Ő beteljesítette. Ő is féltette az édesanyját és aztán a feleségét, születendő gyermekét. Amikor nemzette (őket) már átjárta lelkét a szeretteiért való folytonos aggódás, félelem. Átörökítette a saját gyengeségeit Lukeba? Persze jó, ha tudjuk, hogy a félelem egyrészt természetes emberi reakció. Másrészt viszont van, amitől felesleges félnünk, hisz úgyis bekövetkezik (például a természetes  halál), így e félelmünket el kell engedni. És van olyna félelem is , amit ha nem engedünk el, testet ölt. Nem számít, hogy Anakinnek, avagy Lukenak kellett-e nagyobb fájdalmat és félelmet megélnie,  az számít, hogy akkor kísértette meg őket az Erő Sötét oldala, amikor engedtek a félelemnek, s általa  a gyűlöletnek. Az önpusztításnak. Ez miránk is igaz. Ezért viselhetjük Vader maszkját Mi magunk is… És néha nem is tudunk róla… A halálunkig...

A Sötét Oldal erősebb?

Nem. "A Sötét oldal nem erősebb, csak simább, könyebben járható." Miközben felemészt, mint Obi-Wan tanítványát. Yoda mester jól látta mindezt. Óva intett: "Óvakodj az Erő sötét oldalától! A harag, a félelem, az erőszak, ez mind a sötét oldal. Könnyű a csapdájába esni, s ha egyszer megkaparint, örökre uralni fogja a sorsodat, mígnem elemészt." De nem kell Yoda mesternek sem lennünk - avagy pszichológusnak - ahhoz, hogy lássuk: aki félelemben él, az nem él teljes életet. És végül elemészti. A félelem haragot szül, a harag pedig elsősorban a lelket mérgezi meg. Lehet erőt meríteni a haragból, a gyűlöletből, a Sötét Oldal hatalmát használni, eredményeket elérni az Életben, azonban minden ilyen eredmény a félelmünk gyermeke, a félelmet tápláljuk vele. Ahogy tette Vader... 

Mire képes az ERŐ?

Ahogy Darth Vader fogalmaz a Star Wars IV. részében: "Egy bolygó elpusztítása eltörpül mindamellett, amire a mindenható Erő képes." Igen. Jó, ha ezt észben tartjuk, hiszen a félelem rettenetes dolgokat hozhat ki az emberből, akár gondolatait is befolyásolja, s még érezni, szeretni sem mer tőle. Igen. Jó, ha ezt észben tartjuk, hiszen ha valaki egyszer elindul a sötét ösvényen, az Yoda szerint örökre fogva tartja őt. Adhat erőt, de hamisat. Az az igazán erős, aki uralni tudja erejét. De hogyan uralhatsz egy erőt, mely maga is a félelem gyermeke? Akárhogyis, a félelem negatív hit. Maszkot kényszerít az emberre, mint Anakinre. Végül, akik igazán szeretnek téged, már úgy érzik, nem is veled beszélnek. Ahogy Padme mondja Anakinnek "A Sith-ek bosszújá"-ban: "Nem vagy már önmagad! Kedvesem, a lelkembe tiporsz... Olyan útra léptél, amin nem tudlak követni." A félelem a legrosszabbat hozza ki az emberből, rettenetes dolgokat, miközben elfolytja, amire igazán vágyik. Anakin ölelni akarta Padmét, mégis folytogatta őt. A félelem Anakinből kihozta Darth Vadert... (https://www.youtube.com/watch?v=c6bEs3dxjPg).

 Mit tett Anakinnel a FÉLELEM?

Yoda mester kezdettől látta Anakin félelmeit, mégis úgy alakult, hogy Obi-Wan megkezdhette a fiú tanítását. A történetet ismerjük. Anakinnek azonban az érzései, érzelmei voltak a sebezhető pontjai is. Az érzés, érzelem, ha pozitív, becsületünkre válik, de könnyűszerrel vesztünket is okozhatják, ha megkísért az Erő Sötét Oldala. Erre figyelmezteti már Lukeot az öreg Ben. Anakin nem tudta elengedni édesanyját, s féltette őt. Nem tudta megmenteni, s magát büntette érte. Először csendült fel a birodalmi induló abban a jelenetben (hacsak egy-két pillanat erejéig is), amikor Anakin megéli anyja elvesztésének fájdalmát a a Tatuinon. Szörnyű kín gyötri. Anyja halálát soha nem heveri ki, jóllehet nem tehetett róla. Mégsem tudta megmenteni. Ezért is ígéri meg, hogy legyőzi a Halált is. Vagyis mindenható lesz. A félelem hajszolja közel a Sötét Oldalhoz, s beteljesíti, amitől félt: elveszti szerelmét (hitvesét) is, s abban a hitben éli le életét, hogy megölte Padmet. Azt, akit szeretett. Ő lett a Halála! Aki maga is meghalt.

Anakin visszatér. Avagy, van kiút a Halálból

Anakin lett Padme Halála. Aki pedig Halál, az nem létezik immár. Anakint elemésztette az Erő Sötét Oldala. A félelem felemésztette a lelkét. Megszűnt, s így lett belőle Darth Vader... Vajon teljesen? Egészen addig így hihette volna maga is (bár nem filozofált ezen), amíg meg nem érezte, hogy az első Halálcsillagot elpusztító ifjú lázadó a fia... A fiú az, aki A Jedi visszatérben azt mondja az apának, hogy érzi, van benne még jóság. Hogy a jóságot az uralkodó még nem írtotta ki egészen. A fiú az, aki érzi, ott lakozik még a maszk mögött Anakin Skywalker, az apja - akit megkötöztek saját félelmei, a harag, s a gyűlölet. A fiú az, aki hisz benne, hogy él még az apja - hogy lelkét a félelem nem emésztette még fel teljesen. Hogy Darth Vader teljesen még nem gép, nem Halál...  Tehát van esély arra - ha mégoly parányi is tán -, hogy legyőzze a saját FÉLELMEIT. De az apja és a testvére iránti szeretete és aggódása Lukot is oda veti, ahová előtte apját: a Sötét Oldal kapujába. És az apjának kell legyőzni a félelmeit ahhoz, hogy megmentse a fiát és elpusztítva az uralkodót, egyensúlyt hozzon az Erőbe. Édesanyját és hitvesét nem tudta megmenteni, a fiát igen. Mert volt benne még jóság, amely diadalmaskodott a félelem és a gyűlölet felett. Volt benne hit, hogy a jót kell tennie. Megtette. Ezután már megpihenhetett a lelke. Így a fiú, Luke is megmenti az apját. Az Örök Életnek. Hisz" maga Anakin is visszatér az Erő Honából, mint annak előtte Qui Gon Jinn, Yoda és az öreg Ben, azaz Obi-Wan. A négy mesternek nagyobb lett az ereje, mint bármely jedinek őelőttük... Anakin már Élet, nem Halál. LEGYŐZTE a FÉLELMET!  

Anakin szerelmét, későbbi feleségét, Padmét egy parányi bolygó, a Naboo uralkodónőjeként ismerte meg az űreposz millió rajongója. Fiatalon már egy egész planéta sorsáért, lakóinak életéért aggódhatott. Szenátorként óriási felelősség nyomta a vállát. Időbe tellett rájönnie, éreznie és elfogadnia, hogy a nálánál évekkel fiatalabb kis Ani az, akit szerelemmel szeret, s elfogadni azt, hogy a fiú azóta szereti, hogy meglátta. Elfogadni azt, hogy szívből szeretik és átölelik. És hagyni, hogy szeressék. Hogy miért? Mert Padme, a NŐ is ott hordozta lelkében a félelmet. Akárcsak Anakin, a FÉRFI. Az ő sorsuk és tetteik is példázza azt a tételt, hogy a Szerelemhez vezető út egyik legmakacsabb akadálya a félelem. Átadhatnánk magunkat a boldogító érzésnek, romantikus álmokat szövögethetnénk, de a félelem visszatart. Bertrand Russel szerint "Aki fél a szerelemtől, az élettől fél; és azok, akik félnek az élettől, már háromnegyed részt halottak." Mit is mond Padme? Ezt: "... minden nap meghaltam egy kicsit, mióta újra találkoztunk..." A Szerelem lehet építő de pusztítü erejű is. Még pusztítóbb, ha valakit a félelem gátol abban, hogy felismerje, elfogadja a saját érzéseit, s ne is ijedjen meg tőle. Mi is gátolta Padmét, hogy felismerje érzéseit? Egyik ilyen negatív dolog, az elköteleződéstől és a felelősségvállalástól való félelem. Hiszen ő már szenátornő, politikus, akinek kötelezettségei vannak. Az élet más területén. Hogy nézne ki, hogy egy jedi padavannal kavar? Mindkettejük karrierjét derékba törhetné. Ez bűntudattal is eltölti a lelkét. És nem látja a szerelmük jövőjét sem. Mégis, kifinomult lélek. Megérzi, s elfogadja, hogy ki szereti és öleli szívből, igazán. Sok szenvedésen mennek együtt keresztül A klónok támadásában, mígnem összekötik életüket, s vele sorsukat. De az ő lelkében is ott az aggodalom. Félti Anakint, a férjét, Obi-Wantól, s utánamegy A Sith-ek bosszújában, amely az ő halálát okozza, Anakint pedig nem tudja megmenteni. Már nem tud ezek után miért élni. Elengedi az Életet. Gyermekei sem tartják a galaxisban. De utolsó szavaival is szereti a férfit, aki végül neki is fájdalmat és félelmet okozott. azt mondja Obi-Wannak, hogy van még Anakinben jóság. Obi-Wan nem hiszi, pedig ha igazán szeretsz valakit - szívből, lelkedből -, akkor tudod, kit látsz lelke tükrében. Padme csak érezte, de igaza volt. Ahogy a fiának, Lukenak is... Szerette Anakint haláláig. És halálában megmentette megszületett gyermekeit, akiket nem nevelhetett fel, anyaként - tán féltő gonddal... Amikor eltemették, mindenki úgy láthatta, gyermeke(i)t nem tudta megszülni. Tény, Yoda és Obi-Ean okkal féltette a kis leiát és Lukeot... Apjuktól is, aki már - úgy látták - nem Élet, de gép, Halál..

Kalandozzunk el egy kicsit a STAR WARS-tól, s ismerjük meg a kis Lucit is!

Mivan?!

Nos, sokat gondolkoztam azon, hogy miként lehetne még hangsúlyozni azt, hogy milyen rettenetes és pusztító hatással van a lélekre a FÉLELEM. Végül arra jöttem rá, hogy ha Darth Vader lesz  ebben a kalauzom, találnom kell e férfi mellé egy női párt is. Erre Padme nem megfelelő, csak érdekes adalék. Darth Vader a történet és jelen írás központi szereplője, azonban úgy döntöttem, csavarjunk egy kicsit és emeljünk csak be egy női karaktert, más filmből, más időkből. Fínom árnyalatot ad. Amíg ízleli a kedves olvasó e gondolatot, hadd mondjam el újra, hogy szánt szándékkal kívánom tehát írásomba belevenni őt, mintegy párba állítani Darth Vaderrel. Kerestem hát egy olyan női karaktert minden idők filmművészetében, akinek az Életére (múltjára, jelenére és végzetére) ugyanúgy kihatott ez a félelmetes erő, amely Anakin lelkét is megkötözte, nem engedve, hogy teljes életet élhessen. Pedig mindkettejük lelke szabadságra lett teremtve. Szabadságra, nem pedig FÉLELEMRE! Miként minden emberi Lélek. Nő és férfi! Nos, hát eljutottunk ahhoz az "egyéb nyalánkság"-hoz! 

Miért is nyalánkság a kis Lucy?

Nos, azért, mert a kérdéses női karakter – párba állítva Anakinnel/Vaderrel - alkalmas arra, hogy egy kicsit más szemszögből is bemutassam azokat a lelki fájdalmakat, torzulásokat, melyet a FÉLELEM egyaránt okozhat mindkét nem esetében. A Végzetig! És alkalmas arra is, meglássuk, miért kell küzdeni a jóért, mégoly kilátástalan is - és elengedni a FÉLELMET! Mert ha nem vigyázunk, talán mát akkor késő lesz, amikor felvesszük azt a kesztyűt… A jelen sorok olvasói itt biztos asszociálnak a „Darth Vader kesztyűjé”-re. Emlékeztek? Nos, akárhogy is, a kesztyű a karakter egyik védjegye. Fedi az eltorzult lélek kivetülését, az eltorzult testet. Vader külseje eltorzult, teste fizikai sérülések sokaságát viseli. Ellentétben Anakin Skywalkerrel, az egykor életerős fiatalemberrel – akire a maszk került (ha ugyan a lelkén nem volt ott már korábban is). Vader akár erősebb is lehet Anakinél, de lélekben? Vajon hol van a lelke? De most - ahogy írtam - állítsuk szembe ezt a kettős személyiségű, félig ember-félig gép, félig jó, félig gonosz, fájdalmaitól összeroskadó, de aztán mégis a jedik életét összezúzó, szinte már mitikus karaktert egy törékeny, ámde gyönyörű lánnyal – kitaláltuk már? – Lucyvel, egyszersmind az őt alakító törékeny, ámde korában mégoly gyönyörű némafilm színésznővel, Lillian Gishsel is. Férfit a nővel. Vadert Vele:

Jó, most elgurult a gyógyszer, de továbbra sem tudjuk, ki az a Lucy és most már azt sem, kicsoda Lillian Gish és mi köze mindennek Darth Vaderhez?

 Hogy mi a közös bennük? Nem egyértelmű? A FÉLELEM! Amikor régen megnéztem a Lillian főszereplésével készült némafilmet, s utánanéztem a színésznőnek, rögvest feltűnt, hogy az ő lelkében is ott lakozott valami nagyon régi fájdalom, sérülés. Áthat a róla készült képeken és a vele készült filmeken. Benne rejlik a színésznő szemében, mosolyában. Nehéz megérteni, hisz a kor több némafilm színésznőjét is hasonló Erő lengi be, az arcuk enyhén szomorkás, amolyan típusok. De ha a való Életben már találkoztál és beszéltél hozzá hasonló teremtéssel, megérted. Alakja tökéletes volt, mosolya, nézése igéző. Babaarcú, ugyanakkor intelligens nő volt, igazi díva. De soha nem lett szerető feleség és anya. Sorsát Lillian maga választotta - jobban mondva maga is alakította - hisz gyönyörű nő volt, naná, hogy megkérték a kezét. George Jean Nathan, „minden idők egyik legtanultabb, legszellemesebb és legbefolyásosabb színikritikusa” kosarat kapott. Lillian állítólag ezt mondta: „A jó feleség főállású munkakör. Karrier és házasság összeegyeztethetetlen.” Tehát, volt választása, lehetősége - elfogadni és befogadni, hogy szeretik őt. Nem tette. Logikusan látta, hogy a korban karrier és házasság nem megy, s féltette karrierjét, az önállóságát? A karrier ma is nagy gátja annak, hogy valaki engedje magát szeretni. Hiszen mindannyian erre teremtettünk. Arra, hogy szeressünk és szeretve legyünk. Persze sokan sejtették, hogy viszonya lehetett az őt rendező D. W. Griffithszel, s botrányba fulladt a kapcsolata egy producerrel, de mintha egy életre megkötözte volna az a régi fájdalom. És talán ez a fájdalom is közrejátszott, hogy magánélete így alakult. Vagyis: az élete vélhetően nélkülözte a tartós és meghitt párkapcsolatot, egy szerető, odaadó és hűséges férfi oldalán – legalábbis minden adat erre utal. Padme is félt először felelősséget vállani és elköteleződni.  Talán igazsága vagyon Lilliannek, abban, amit a jó feleségről mondott, talán nincs. A lélek fájdalma ettől még ott bujkál benne. De most jön a csavar! Lillian korántsem volt gyenge NŐ! Ahogy Padme sem. Erős egyéniség volt, aki a  tökéletességre törekedett. Életében egyáltalán nem tűnt "riadt naivának." Mintha kifelé lett volna egy gyönyörű arca és színésznőként egy határozott személyisége. Miközben benne gyökerezett Lelke mélyén a fájdalom is. Szépen elrejtve. E kettősség benne rejlett életében, lelkében.  Miként Darth Vaderben is ott rejlett a jó, a jóság. Ott rejlett mindig Anakin Skywalker is! De tény, Anakinben is ott rejlett a FÉLELEM… Luke ezt tudta. Érezte, hogy viaskodik apjában a jó és a rossz. A Szeretet és a Gyűlölet. A Gyűlölet, melyet nem más táplál, mint a FÉLELEM. Mégis, töretlenül hitt benne, hogy az apja legyőzi a félelmeit, s megmentheti saját magát, Anakint. Hogy otthagyja a Birodalmat. De az apja nem hisz saját magában sem. Ismerős a jelenet A jedi visszatérből (https://www.youtube.com/watch?v=en8bh60K7m8)?

Nemet mondani a félelmeink és a megkötözöttségünk miatt mindig könnyebb, mint szembe nézni félelmeinkkel - ezért is simább és könnyebben járhatóbb a Sötét Oldal

A FÉLELEM megkötözte Vadert, s azt bizonygatja fiának, hogy neki már késő, az Uralkodó fogja megmutatni Lukenak az Erő igazi mivoltát. Mintha már arra sem lenne alkalmas, hogy a Sötét Oldal erejét megmutassa Lukenak. Már magában sem hisz, holott A Birodalom visszavágban maga akarja kitanítani a fiát. Döbbenetes érzés, ha látjuk, hogy azt, Akit szeretünk, mennyire megkötözte a FÉLELEM! Mennyire maszkot visel, saját magának sem vallva be, hogy segítségre szorul. Ennél rosszabb, ha valaki azt bizonygatja makacsul, riadtan, hogy neki nem kell segítség, majd megoldja. Hát általában nem fogja, legalábbis tapasztalat! Előbb akarni kell, ott belül. A legdöbbenetesebb, ha ez a személy már lemondott saját magárról. Mint Vader, amikor azt mondja: „Nekem már késő fiam!” Luke válasza Vadert sem hagyja hidegen, hisz nem mást mond a fiú, mint hogy akkor az apja valóban halott! Már nem él! Meghalt! Mint akit a FÉLELMEI már elveszejtettek. Aki már nem Élet, csak hálni jár belé a lélek, s közelebb áll hozzá az a szó, hogy Halál! Nem Élet már, hanem Halál!